Nihil. NOrsolyáék és Fröccs barátném hazamentek, eltűntek. És körülöttünk egy csomó sátor. Az egész fesztiválra ráköszöntött a bú, a vége van hangulat, s valahogy ez az egész bú és üresség érzet átitatódott Mötálban és bennem is. Lehangoltan majszolgattuk a Gimpi által szerzett kolbászt, töltöttük a telefont, miközben fel-felböffent a hazamenés ötlete is, noha mindig szeretem kivárni a dolgok végét, kíváncsi vagyok mi következik még és ugyanígy bíztattuk egymást Gimpivel is.
Így aztán épp önmagam próbáltam feltalálni, amikor találkoztam a városba igyekvő Szájmonnal, I-vel és G-vel, ők invitáltak engem is, hogy nézzük meg A várat, ha már egyszer VÁRpalotán vagyunk. Hát, hogyafenébe ne? És az üresség máris kezdett feljebb töltődni.
Majd a nehezen meglelt automaták s étterem után a gyomrok is. Van abban valami mókás, amikor az asztaltársaság tagjai egymást váltva tünedeznek el hosszabb időre a mellékhelyiségben, majd azt vitatják meg, milyen a mosdó külcsínre.
A várat persze nem sikerült megnéznünk, lévén, hogy pünkösdkor zárva várt a vár. De mi azért megöleltük, majd a mögötte lévő füves részen elterültünk felhőket bámulni és chill outolni, igaz, úgy szét volt égve a hátam, hogy alig tudtam úgy feküdni, hogy ne fájjon minden fűszál.
Egyszerre szakadt rám kellemesen és fullasztóan a fűben heverő békesség és csend, mikor egy kis szunyókálás után arra eszméltem, hogy Szájmonnak és I-nek nyoma veszett, majd lassan feléledt G is, akivel erőgyűjtés után egy pad takarásában leltünk rá az elveszettekre. „Milyen flash kép készülhetne arról, ahogy így fekszünk a padon”, mikor hirtelen rájöttünk, hogy elszaladt az idő, I-nek pedig megy a busza. Gyors sprintben elértük a fesztiválbuszt, majd „hazaérve” a Cseribe zenés délután következett Gimpiékkel. Zene, fröccs, pálinka, Mötál marasztálása, új presses kártya szerzése a Kiss Ádám imitátornak, ha már egyszer megígértem.
A koncerteknek a „három muskétással” vágtam neki, fényeztük magunkat, majd ők jobbra, én balra, Szabó Balázsra. Az egész fesztiváltér olyan kietlennek hatott, a tébányai társasággal találkoztam koncerten, de aznap valahogy nekik is hiányzott a lábukból a bugi. Nekem is csak nehezen sikerült neki durálnom magam, pedig annyira, de annyira. Egyedül roptam, mikor a semmiből előkerült G s beforgatott-kipergetett, pont ahogy Szabó Balázson áhítja azt az ember. Sajnos a nagy pörgetésben elszállt a press kártya, így az ígéret is.
Innentől kezdődött az esti apokalipszis, fény és újabb karabiner nyerés, Ossian koncsertó és Gimpi meglelése egy fröccsös asztalnál, ami elég szürreálisan hatott, tekintve, hogy az öt nap alatt éjszaka sosem találkoztam vele huzamosabb időre. Ülés Ossianra, meg repkedő sms-ek, mert mindenki máshol jár. Másnap meg epic lecseszés „Te majdnem hagytad, hogy megd*gjam életem legrusnyább nőjét”. Dög bor kiemelése, mert a kedvenc fröccsösünk teljesen eltűnt, bár kicsit fáj érte a lelkiismeret. A kukoricát viszont sikerült 0Ft-ra lealkudni, Tűzmadár helyett pedig rossz koncertre bemenni. „vagy nem ezt akartad?” „össze vagyok zavarodva, nem tudom” és ez a nem tudás, minden férfi „álma”. A zavarodottság pedig hazasétáltat, tiszta keretes szerkezet, mint az első nap éjjelén, most is valóban éjjel tértem nyugovóra.
Reggel pedig tényleg vége volt. Vissza várt minket a „való világ”, mi meg vártuk a vonatot. Addig pedig a világ legédesebb fesztivál egyen tízóraiját állítottuk össze Gimpivel, ropogós barna zacskóba, ropogós zsemléket s parizereket. Véget ért a 2011-es „INNÁK” osztály, osztálykirándulása.
